postagalamb.biz

Nagyon sokat polemizálunk Grampsch Pista barátommal azon, hogy vajon mi az ami a tovább lépés a fejlődés felé terelné a postagalambsportunkat.
Úgy gondolom, ez ügyben is érdemes átgondolni a kérdést.
Köszönöm, hogy engedélyt kaptam a közre adásra és azoknak a külföldi magyarul tudó sporttársaknak is értékes gondolatokat közvetit akik rendszeres látogatói a honlapomnak.

Mesék felnőtteknek II.: A gerle fészekrakása, avagy
Folytassa Grampsch Úr!

Mottó: „Örökölni nem csak végrendeletileg lehet.” Mendel

Valahol egyszer fészkét rakta a gerle. Egymás után rakta, rendezgette a gallyakat. Olyannyira belemerült a fészeképítésbe, hogy nagy sokára vette csak észre a szemlélődő szarkát. Segíthetek? – kérdezte udvariasan a szarka, s nemsoká kezdte rendezgetni a fészket. Ezt ezért ide. Azt azért oda… - magyarázta a gerlének. A gerle a szarkát hallgatva komoly pillantásokkal kísérte mozdulatait, s csendben újra meg újra csak azt búgta: Tuuudom…. Tuuudom… a szarkát egy idő után idegesíteni kezdte a dolog: Érted is, vagy csak tuuudod? Tuuudom. – búgta újra a gerle. Akkor csináld, ha annyira tuuudod! Mondta a szarka, s továbbállt. Azóta is olyan hevenyészett a gerlék fészke.
A gerléhez hasonlóan a galambászok döntő többsége is egyre magabiztosabban hajtogatja: tuuudom…, tuuudom… Mindaddig, míg a végén önmaga is elhiszi, hogy tudja. S ha tenni kell, úgy tűnik, mégsem tudja. Talán, mert ellesni, mert hallani egészen más, mint tudni, s tudni egészen más, mint megérteni, s – legalább önmagunknak - valljuk be: még megérteni is egészen más, mint megfelelő alapokkal rendelkezve, rendszerben gondolkodva felépíteni, s eredményesen működtetni egy olyan rendkívül összetett állatsportot, mint a postagalambászat.

Ismét Grampschék nappalijában ülök. Második Grampsch riportomat készülök írni. Részint, mert az első anyaggal kapcsolatban akadnak hiányérzeteink, részint, mert Grampsch István és galambjainak idei éve bőven tartogat tanulságokat. Tehát ülünk a nappaliban…

Kerülöm a leíró riportokat. Létjogosultságukat nem megkérdőjelezve, úgy vélem a hazai galambászatnak-, jelenleg sokkal nagyobb szüksége van szemléletformáló, iránymutató céllal írt anyagokra. Most mégis arra kérlek, beszélgessünk egy kicsit a 2011-es versenyéved technológiájáról, hisz tudom, hogy ilyen szempontból érdekes, megkockáztatom: furcsa éved volt.
Kétségtelenül tanulságos egy év volt. Az elmúlt években totál-özvegységben szálltak galambjaim. Az idén lakásfelújítás miatt nem volt lelki erőm a korábbi évek robotját bevállalni. Ezért a harmadik út után, mikor a korábbi években a nemeket el szoktam különíteni, minden maradt a régiben, azaz természetes módszerben mentek tovább. Újra tojtak, majd egy fiatalt neveltek, közben újra tojtak… Az eredmény mégis az előző évekhez hasonlóan alakult. Ezzel együtt távol áll tőlem, hogy erre a kényelmes módszerre esküdjek, vagy biztassak bárkit is ennek bevezetésére. Viszont gondolatébresztőnek megállhatja a helyét. Idei évem bizonyítja, hogy korábban kialakított véleményem ház körüli tréningről, vedlésről, takarmányozásról ma már átgondolásra érett lehet.

Bámulatra méltó, ahogy ezzel az örökös önvizsgálattal keresed az előre vezető utat. Csak revidiálandó tényekkel szembesültél?

Azért voltak pozitív hozadékai is az évnek. Ezek közé tartozik, hogy a kényelmes módszer megerősített abban, hogy az eredményes szereplés elengedhetetlen feltétele az egészség és a magas genetikai értékű galamb.

Utóbbi mondatodra sokan - lerágott csontnak titulálva – legyinteni fognak. Szinte hallom: Grampsch feltalálta a spanyolviaszt! „Csak” a „jól értesültek tudják”, hogy elhallgatsz valamit…

Nagyon sokan úgy vélik, mindent tudnak. Sajnos azonban a döntő többség elsiklik sokszor döntő fontosságú tényezők felett. Számukra észrevétlen dolgok sokszor alapvetően meghatározzák egy-egy versenygalamb sorsát, egy-egy versenyút, vagy egy-egy versenyév kimenetelét. Ezeknek a momentumoknak a felismerése, megfelelő lereagálása lehet az egyik alapvető különbség galambtartó és postagalambász között.

Készültem. Renitens diák módjára puskázni is megtanultam. Puskámon idei, meglehetősen impozáns stoppolásai:

140 km 1857 galamb közül 1,2,13,14,22,25,31,38,42,51,54,62,63,64,67,73,85, (30/25),
199 km 1906 galamb közül 3,4,5,7,8, 23,27,28,38,46,54,60,83,84,88,95, (30/20),
305 km 1901 galamb közül 3,8,10,11,12,18,22,23,27,48,52,56,66,72,90, (30/22),
491 km 1748 galamb közül 20,22,69,89,94, (20/11),
517 km 1753 galamb közül 2, (10/5),
199 km 1713 galamb közül 5,22,26,29,33,40,42,54,55,88, (30/15),
519 km 1589 galamb közül 17,44,55,67, (10/8),
305 km 1780 galamb közül 1,2,3,4,5,10,11,26,39,50,89,90,92,93,96, (30/22),
305 km 1517 galamb közül 1,3,4,9,10,11,16,18,20,34,36,56,62,81, (30/20),
651 km 1381 galamb közül3,4,27,43,64, (10/5),
140 km 1459 galamb közül 1,2,3,4,5,6,7,8,10,11,12,13,20,25,30,31,33,34,35,37,38,44, 45, 47, 50,51,57,59,61,63,64, (70/50),
199 km 1615 galamb közül 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,16,17,18,19,20,21,22,24,29,38,39, 40, 44,48,50,56,60,64, 65,69, 71,72,79,89,95,98, (70/45),
305 km 1603 galamb közül 5,6,7,11,12,13,14,15,22,39,42,62,65,66,69,71,76,78,79, 80,81,89, (70/37),
250km 1419 galamb közül 17,18,19,25,44,46,47,48,49,50,52,59,61,62,63,67,70,74,78, 83,85,88,90,95,98, (65/30),
199 km 1464 galamb közül 1,2,3,4,5,7,8,9,10,11,13,14,15,16,17,18,19,23,31,36,37,40, 42,43,45, 47,48,49, 59, 60,62,64,86,87,88, (68/54),
199 km 1278 galamb közül 2,4,5,6,12,13,14,15,25,27,28,30,50,52,55,79,81, (54/24),
305 km 1137 galamb közül 1,3,7,16,18,20,27,28,39,40,46,48,49,51,80,97,100, (50/30),
305 km 1300 galamb közül 2,31,44,45,46,47,48,52,58,69,74,80, (60/20),
305 km 1119 galamb közül 1,2,3,4,8,9,10,14,16,17,20,43,50, (40/17),
305 km 1084 galambból 4,5,6,8,13,14,54,59,61,73,97,98, (40/18).

Bár kézenfekvő lenne, s talán illendőbb is, de közvetlen kapcsolatunkból bátorságot merítve, mégsem erre kérdezek.

Gratulálok! Megnyerted a tagszövetség rövid-, sprint és általános távú tízes csapat ötös befutós bajnokságát, s közé távon is harmadik lettél. Ismét szinte minden csapatbajnoksági formát sikerült megnyerned. (Ahogy rám néz, látom, hogy átlát a szitán. Tudja, hogy csak ugratni próbálom.)

Engem a díjak érdekelnek. Szerencsére ebben a tekintetben sem panaszkodhatom. Az idei évben, tagszövetségünkben nyolc első, tíz második, kilenc harmadik, tíz negyedik és kilenc ötödik díj mellett száztíz egyszázalékos helyezést szálltak galambjaim.

Mendel mottóul választott gondolata szerint „Nem csak végrendeletileg lehet örökölni.” Megörököltünk egy értékelési rendszert. Ebben nőttünk fel. Ebbe nőttünk bele. Tagjaink döntő többsége automatikusan elfogadja. Számukra a mellett, hogy unják a téma ismételt felvetését - már-már értelemszerűn -, alapjaiban érhetetlen, hogy mi a probléma a jelenlegi tízes csapat ötös befutós értékelési rendszerrel.
1979-ben szövetségi határozattal létrehozták a ma is élő tízes csapat ötös befutós értékelési rendszert. Ez 32 évvel ezelőtt előrelépést jelentett. Mára egyértelműen elavult. A modern postagalamb kultúrák régóta élgalambra játszanak. Élgalambra tenyésztenek. A fogadásos rendszerben az évi tíz útból tíz közepes helyezést hozó galamb nem több mint pénztárca laposító. Mi magyarok a tízes csapat ötös befutós értékelési rendszerünkkel, a viszonylagosan stabilan helyezésre szálló galambokat helyezzük előtérbe. A fogadásos rendszerben kiemelkedően szereplő galambok közvetlen utódait, vagy inkább unokáit hurcoljuk Magyarországra, s többek közt versenyértékelési rendszerünkből, korszerűtlen értékrendünkből adódóan süllyesztjük sampion és csapatgalambok szintjére. Amíg náluk három-négy abszolút élhelyezéssel sztár lesz a galamb, addig nálunk – és ez nagyon lényeges – korszerűtlen versenyértékelésünknek is köszönhetően a tenyésztés számára szürke iparosok, sampion galambok testesítik meg a célt. Ez már nem is visszalépés, ez hátrafelé rohanás. Ez pedig a hazai többség számára felfoghatatlanul nagy, sőt, döbbenetesen nagy különbség! Igen, igazad van: ezt nálunk valóban nagyon sokan nem értik. Ezért is ülünk most itt.

Látom, ebből már nehezen tudnék jól kijönni. Megint témánál vagyunk. Feladom. Jöjjön, aminek jönnie kell! A rendszer mellett érvelők – bár nem elsődlegesen szakmai indok - többnyire a gazdaságossággal érvelnek.

Igen. A gazdaságosság rendkívül fontos, s egyre nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a postagalamb-versenyzés területén is. A kérdés itt is az, hogy ülünk a lovon. Azaz, hogy milyen összefüggésben vizsgáljuk a gazdaságosságot. Amennyiben az adott út költségeit osztjuk a befizetett galambok számával, kapunk egy számot. Természetesen ez is egy mutató. Egy egyszerű osztással számolható. A gazdaságossággal érvelők itt örömmel meg is állnak. Ha azonban mélyebben próbálunk gondolkodni, jelentősen bonyolódik a helyzet. Mibe kerülhet az évről-évre történő lemaradásunk? Most csak anyagiakban gondolkodva, mekkora károkat okozhat egy-egy elfuserált start, egy kiírt programhoz való ragaszkodás, időjárástól függetlenül. Egy átlagos szinten galambászó tenyésztőnek is több ezer forintjába kerül egy-egy egyéves galambja. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy galambjaink megfelelő ellátásával, szállítási körülményeink javításával ilyen galambokból többet is „megspórolhatnánk”. Mégis az előbb említett egyszerű osztással számított két-háromezer forintos egy csapatra vetített éves különbséggel próbáljuk elkendőzni jelenlegi rendszerünk hiányosságait. Szerencsésebb, bár sokkal nehezebb lenne jelenlegi rendszerünket szakmai megalapozottsággal alátámasztani. Persze, amíg a tagság ezt nem igényli, amíg a tagság ezt nem kéri számon, minek tenné bárki is? Ebbe születtünk. Ebbe nőttünk bele. Ebből is akarunk kihalni?

Ha már megint ilyen gyorsan a közepébe kerültünk, folytassuk talán a differenciált pontszámítással!

A differenciált pontszámítás egy nagyon rossz felfogás szülte még rosszabb kényszermegoldás. Olyan, mintha citromot hasonlítanánk össze a mákos tésztával. Gondolatilag komolytalan, gyakorlatban igazságtalan. Gondoljuk egyszer végig! A felvezető rövidtávú versenyeken 4000-4500 galamb közül első helyezett kap 21 pontot. Ugyanakkor 501-700 km-ről 1200-1500 induló létszámból megszerzett első díjjal 28-32 pontot kasszírozhatunk. Az, hogy a rövidtávon, jóval nagyobb létszámból első helyezést szerző galamb 21 pontja a 650 km-es versenyen csupán a 150. helyre beesett galamb pontszámával egyenértékű, ez nonszensz, ez abszurd, ez nevetséges. Jelenleg mégis ez a helyzet.

Gondolom, ezzel egyrészt sokan nincsenek tisztában, másrészt, akik sejtenek is valamit, azok közül sokan azzal érvelnek, hogy a hosszútávon kifejtett nagyobb munkát honorálni, s az általános bajnoki cím odaítélésénél valamilyen módon súlyozni kell.
Az általános bajnokság mindenek elé helyezése az előre mutató értékelési formák kialakulásának egyik legnagyobb kerékkötője. Tudom, sokan ezt sem értik. Azon túl, hogy butaság ez a markáns elkülönítés, hisz jól tudjuk, hogy például egy-egy szembe szeles középtávú verseny nagyobb erőfeszítésre késztetheti a galambokat, mint egy normál lefolyású, pláne egy hátszeles hosszútávú út, az általános bajnokság oltárán mutatjuk be „differenciál pont áldozatainkat”. Mi értelme ennek? Képzeljük el! Ha nincs az általános bajnokság, nem kell összehasonlítani a citromot a mákos tésztával. Érdektelenné válik, hogy milyen távon hogy osztjuk a pontokat. Persze, tudom: nagyon sokan ezt sem értik.

Néha azaz érzésem, - kérlek, ezt bocsásd meg nekem, - mintha olyanok lennénk, mint a király bohóca: Elmondhatjuk a véleményünket, de minden marad a régiben. A tárgyilagosság kedvéért azért tegyük hozzá: a magyar postagalambászat jelenlegi helyzetében már az is nagydolog, hogy egy ilyen riport nyomtatásra kerül, s az emberek legalább olvashatnak a témáról.

Muszáj beszélni róla. Ha kell, újra és újra el kell mondani. A jelenlegi értékelési rendszer olyan mintha a magyar galambászat, szent tehene lenne. Nem is emlékszem, hogy rajtunk kívül bárki is foglalkozott volna a témával. Évtizedek óta maximum toldozgatjuk, foltozgatjuk, ahelyett, hogy a kor szellemiségének megfelelő változtatásoknak vetnénk alá. Holott meg merem kockáztatni, hogy közel annyira fontos ez a kérdés, mint hogy jó vagy rossz galambot tenyésszünk. Hazai viszonylatban két csoportra lehet választani a tagszövetségeket. Az egyik része röptet egy tizenkét utas fő programot. A másik e mellett egy tíz-tizenkét utas kiegészítő programmal szolgálja ki tagságát jól, vagy rosszul. Szerencsésebbek azok, ahol párhuzamosan mehetnek a kiegészítő utak a főprogram mellett. Ez esetben minden adott, hogy egy galambjaiknak kedvezőbb, nekünk tenyésztőknek olcsóbb, nagyobb szabadságot biztosító programot röptessünk. Mégsem élünk a lehetőséggel. Ezzel szemben ország-világnak bizonyítani akarjuk, hogy mi olyan allround galambokat tudunk tenyészteni, amelyek 100-750 kilométeres távokon is egyformán képesek teljesíteni. Versenyprogramjaink is erre a tévhitre vannak felépítve. Igaz, tagszövetségenként az a hat-nyolc fő képes megoldani ezt a programot. A tagszövetségek elején évek óta ők váltják egymást. De mi van a többiekkel? Rájuk ki gondol? Hol vannak a tagszövetségek versenybizottsági tagjai? Mivel magyarázzák, hogy évek óta galambász társadalmunk 60%-a 50%-os veszteséggel zárja az évet? Vagy, hogy minden évben irányt változtatnak? Hol északra, hol nyugatra? Ne hivatkozzanak demokráciára, hogy ezt szavazták meg, mikor a többség azt sem tudja mire szavazott! Ha rajtam múlna, döntés közelbe az adott tagszövetség 3-4 élversenyzőjét engedném, akik már évek óta bizonyították rátermettségüket. Ők hozzanak, elsősorban galambjaink számára megfelelő felelősségteljes döntést a programokkal kapcsolatban is! Merjenek másképp gondolkodni! Hagyjuk végre szakosodni a tenyésztőket, mert csak ez teremtheti meg az előrelépés lehetőségét!

Ez így egy nagyon szép mézesmadzag lehet a tömegek felé, - mondanák a fanyalgók – de próbálnád ezt a gyakorlatban megvalósítani!

Az előző gondolatsort úgy fejeztem be, hogy az előrelépést szakosodás nélkül nem tudom elképzelni. Viszont megfelelő versenyprogram hiányában nem létezik szakosodás. El kéne oda jutni a tagszövetségeknek, hogy tagságukat felnőttként kezeljék, és megfelelő programmal segítsék tagjaikat a helyes irány megtalálásában. Mégpedig úgy, hogy egyik táv létjogosultsága se sérüljön. A sprint vagy kiegészítő program helyett (ami a Nemzeti Bajnokságból amúgy is kiesik, az induló létszámot megfelezi) egy tizenkét utas rövid-középtávú programmal segítse a szakosodás lehetőségét úgy, hogy figyelembe legyen véve galambjainknak sem kedvező éghajlatváltozás. Vele párhuzamosan menjenek az 500 km feletti hosszú távú utak, hogy kategóriákban csak egy helyen szerepelhessenek a hosszú távban. Ne lehessen átfedéssel két helyen szerepelni egy és ugyanaz úttal. Hisz a differenciált pontszámítás végett megint csak az a hét-nyolc élversenyző jár jól, kik a tagszövetségek élversenyzői. Ők stabilan helyezik az ötös befutójukat az 500 km feletti utaknál is. Ne féljünk egy nap két fő versenyen részt venni hisz ez a szakosodás lényege. Legjobbjainkat csak nekik megfelelő távokra tegyük be, hogy esélyük legyen az egy százalékos helyezésre. Igaz vannak kivételek, a küldendő létszámok mellett elenyésző a számuk. A középtávú utaknál a kilométerek úgy legyenek megállapítva, hogy akár egy éves galambokkal is 12 héten keresztül folyamatosan versenybe lehessen maradni a tagszövetségi, és a Nemzeti Bajnokság rövid-középtávú címeiért, hisz a többség bajnokság centrikus. Vegyük már végre tudomásul, hogy a tagság 80 %-a még a rövid-középtávon sem tudja stabilan helyezni galambjait. Segíteni kell őket a helyes út megtalálásában, hogy galambász létszámunk, ha már nem nő legalább ne csökkenjen. Biztos vagyok benne, hogy a szakosodás egyből nem oldja meg hiányosságunkat, de nekünk egy gazdaságosabb, gondolatokat ébresztő újvilágot, galambjainknak sokkal több lehetőséget, biztonságot jelent, és ez nem egy utolsó szempont mai gazdasági helyzetünkben.

Hú, ez tömény volt!

Meggyőződésem, hogy a szakosodás és az élgalambok előtérbe helyezése nélkül nem létezhet fejlődés. Meggyőződésem szerint ezek a döntések mérföldkövek lehetnek egy korszerűbb, igazságosabb, tagmegtartó értékelési forma felé. A jövőnknek végre erről kellene szólnia és nem a végtelenül unalmas átlaggalambokat termelő általános bajnokságról!

Tudom,- azok közül, akik eddig még nem gyűrték össze az újságot - ezen sokan felzúdulnak, de hiszem, hogy a jelenlegi értékelési forma alapjaiban kontra szelektál. Sampionok és csapatgalambok előtérbe helyezésével a kisebb mértékben öröklődő tulajdonságokra helyezi a hangsúlyt. Hazánkban elsődlegesen gyökeres szemléletváltozásra lenne szükség.
A belga és holland értékrendben megközelítőleg sem bír ekkora súllyal a csapatbajnokság. Gyorsan tegyük hozzá: kiírás tekintetében is alapjaiban tér el a magyartól. Már olyan sokszor elmondtuk: ott az élgalamb, az élhelyezés a mérvadó. Ott, ha valaki egy utat képes nyerni – akár provinciában is – a környezete felnéz rá. Nem egy esetben kisebb utcabált rendeznek a háznál. Nálunk legyintenek. Pedig egy évben maximum 20-25 kiírt versennyel számolhatunk. Ha valaki nyer egyet, a maradék versenyt maximum a versenyek számával azonos számú tenyésztő nyerheti meg. Ez pedig, valljuk be, nem is olyan egyszerű feladat! Persze egészen más a szemléletünk. És épp ettől a szemlélettől válik mássá minden. Belgium ettől Belgium. Hollandia ettől Hollandia. Magyarország ettől Magyarország.

Erre, néhányan talán azt mernék mondani, hogy ezek szerint a belga és a holland is igyekszik reális talajon galambászni. Azaz megkeresi a lehető legreálisabb értékelési szintet. Mivel – szó szerint értve - utcabajnokságban nekik sem megy, sokszor egyesületi szintben gondolkodnak, s nem szégyenlik ünnepelni győzteseiket. E mellett érdekes lehet összehasonlítani például a két ország domborzati viszonyait.
A hollandok és belgák velünk ellentétben gyakorlatilag sík vidéken versenyeznek. Ezzel együtt sem hagyhatják figyelmen kívül az időjárási tényezőket. Ezért is szerencsésebb az utankénti győztesek, él helyezettek előtérbe helyezése. Ha arra fúj, neked nő az esélyed, ha erre, akkor nekem. Egy biztos, ott is az adott terület kiemelkedő galambászai helyeznek az élben. Aki nem képes a konkurencia szintjén galambászni, ott sem lesz képes nyerni.

Úgy vélem a témával kapcsolatban kétféle ember létezik. Az egyik egyáltalán nem érti és nem is hajlandó átgondolni, a másik, aki gondolkodni kezd. Ha minden egyes Grampsch-riport csak egyetlen eggyel növeli az utóbbiak számát, már megéri gépelni őket.
Hidd el, ha azon múlna, mormolnám őket, mint egy miatyánkot, de sajnos nem ezen múlik.

Köszönöm, hogy ismét szántál ránk az idődből!

Én köszönöm a beszélgetést!

Biatorbágy, 2011-10-06

Vétek János