A Gyöngyösön rendezett kiállítás és díjkiosztó képei a képgalériában és a Mátra honlapján szép számban látható. Kérem nézzék azokat itt és ott is meg. Érdemes!
Díjkiosztó és kiállítás Gyöngyösön.
Nagyon köszönjük a meghívást Mátra Tagszövetség vezetőinek, hogy részt vehettünk az év végi rendezvényeiken és betekintést tehettünk közösségi életük ünnepnapjaiba.
A kiállításra Gyöngyös Fő tér 9 szám alatt két napos rendezvény keretében, öt bíráló közre működésével került sor. Azért tartom ezt fontosnak megemlíteni, mert az utóbbi években több Tagszövetségi kiállításon vettem részt, hallottam ahol „csak” három bírálóval rendezték azt meg.
Úgy gondolom, hogy az évi munka, azon elért eredményei galambjainknak és tagjainknak „megérdemel” egy komolyabb szervezést és nyilvánosságot. Ezt a körültekintő és szervezett rendezői munkát láthattuk a Mátra Tagszövetség idei kiállításán. A házi gazda V.33 egyesület vezetője és tagsága Juhász Gyula és Mihalik József sporttársak kitűnő körülményeket teremtettek ehhez a rendezvényhez.
Az pedig, hogy a díjkiosztó napján az eredmények már a számítógépen feldolgozva álltak rendelkezésre, az Várkonyiné Györgyike érdeme.
Szép számban voltak látogatói a kiállításnak és bőven kijárt a gratuláció a győzteseknek és helyezetteknek.
A kollekciónak jó szereplést kívánok az országos kiállításon.
A díjkiosztó ünnepségre a Berze Nagy János Gimnázium éttermében 11 egyesület tagjainak részvételével, családias hangulatban, intelligens miliőben vehettünk részt. Itt is a helyi egyesület szervezésében, mindennek helye volt, minden időben, pontosan ünnepélyesen zajlott le.
A Tagszövetség vezetője Ötvös Imre bevezetője, az idei év rövid értékelése nagy figyelmet kapott. Elnök úr beszélt a 2010 évi feladatokról, érintve a várható verseny programot, amelyet a vezetőség már kidolgozott. Sajnálta, hogy voltak tagegyesületek, akik az évvégén más Tagszövetséghez távoztak. Örömmel jelenthette, és mutatta be a jelenlévő ide csatlakozó R-17 Tiszafüred képviselőket.
Nekem igazi élmény volt találkoznom, régi és régen látott sportbarátaimmal, Szűcs Pistával Hatvanból, Nyitrai Jancsival a „kicsire nőtt” Mezőkövesdivel.
Szép volt az ünnepi eredmény kiértékelés és a díjak kiosztása, mindenkit méltóképpen megbecsülve munkája, eredménye elismerése mellett.
Színvonalas népi tánc műsorral lépett fel a helybéli tánc együttes népes csapata. Ugyancsak ropták nem kímélve a parkettet és kondíciót. Remek volt.
A második szám elkápráztató volt, a mesés kelet hangulatát varázsolva a résztvevők elé.
A gyöngyösi tánc stúdió gyönyörű hastáncos lányai, művészi produkciót nyújtottak.
A vacsora, az azt követő beszélgetés és tombola olyan hangulatot varázsolt az estének, hogy ami utána volt azt hiszem mindenkinek meghatározó kedves igazi élményt jelent. A kitűnő „egyszemélyes” zenekar táncra és dalra „kényszerítette a társaságot.
Az est egyik kiemelkedő pontja volt, amikor a debreceni S-01 elnöke Tenkely Tamás a mikrofont elkérte és az operettektől a népi dalokon át magánszámmal lepte meg a vendégeket.
Azonban nem maradt sokáig magán szám, miután a „zenekar” csakúgy haza szaladt a tangóharmonikáért és közös énekléssé vált az este.
Többen és méltán vállalkoztak szóló éneklésre, a többiek kulturált vokálozása közben.
Nem kisebb szóló énekesek voltak, akik saját kedvenc dalaikat mutatták meg és ismertették meg a többiekkel, mint Juhász Gyula V-33 elnök, Ötvös Imre Tagszövetségi elnök, Radócz József Balmazújvárosból, Sári János VB. Elnök, Érsek Gyula Gazdasági vezető, Hindulák Antal, Rigó Gáspár Mezőkövesdről és nem utolsó sorban a három Mihalik! Természetesen Rocskó Aladár és jómagam is végig a dalárda tagjai voltunk.
Ritkán voltam – pedig az elmúlt negyven évben egy néhányszor megtettem – ennyire „józanul jókedvű” kulturált társaságban, ahol ilyen szépen énekeltek is.
A hajnali hazafelé vezető 150 km-es úton is megállapítottuk, mi debreceniek, hogy a galambászok egy nagycsalád és ilyen családias környezetben érezzük igazán jól magunkat.
Őszinte tiszteletem a Mátra Tagszövetségnek.
Friss hozzászólások
1 nap 5 óra
4 nap 7 óra
4 nap 16 óra
5 nap 5 óra
1 hét 6 nap
4 hét 6 nap
6 hét 2 nap
7 hét 3 nap
7 hét 5 nap
14 hét 3 nap