30 éven át a PLASZTRONOKKAL.
A 10. Hajdú Tagszövetség 2009.évi kiállításán Hajdúsámsonban találkoztam Országh Mihállyal egykori S-01 egyesületbeli sportbarátommal.
Igen hosszú idő után azzal a meglepetéssel szolgált, hogy a magával hozott és eladásra kínált galambokhoz invitált és emlékeztetett arra, hogy már 30 éve tenyészti töretlen szeretettel és tisztelettel a Plasztronokat.
A Debreceni Dózsa S.E. Szakosztályaként már 1976-ban együtt versenyeztünk és az akkori egyesületre jellemzően gyakran tartottunk baráti találkozókat, késő estékbe nyúló galambász összejöveteleket, ahol mindig a galambok voltak a központban.
Azokban az években voltak azok a központi gondolatok Anker Alfonz teóriáiban, hogy „idei fiatalokkal 400 km-re”. Erről akkor a Postagalamb szaklapban írásokat prezentált és 1976-1977 években az évi fiatalokat többször is elküldte Debrecenben, ahol akkor, mint egyesületi elnök én voltam felelős azok feleresztéséért. Többször többen voltak segítségemre az egyesületből, így Országh Misi is.
Emlékszem egyszer jött az Országh-Gáspár kettős, hogy na „Mester” gyere, nézd meg milyen galambokat vásároltunk.
Igencsak meglepődtem, mikor végig nézegettem az akkori Anker Plasztronokat.
Ezek előtt már pár darabot Pintér Laci ugyancsak S-01 béli tagtársunknál már láttam.
Ma is jól érzékelem, hogy milyen intelligens, finom, közepes testalkatú galambok voltak.
Rengeteg polémia tárgyát képezték akkoriban ezek a nagy változást jelentő galambok a kelet Magyarországon divatos Borsos, Horváth galambokhoz képest.
Az hogy rendkívüli választás volt ennek a törzsnek a behozatala Debrecenben arról beszélnem kell.
Gáspár Gyula közvetlenül is hozott be De Baere galambokat Belgiumból, a Plasztron vérből is.
Nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy milyen jó örökítő galambok ezek a Országh-Gáspár Plasztronok.
Az akkori nagy létszámú egyesület legjobb egy éveseit bizony 3-4 éven keresztül a Plasztronok adták.
A már említett Pintér László is a Plasztronokkal nyert Kerületi bajnokságot.
Országhgék is nagyon eredményesen versenyeztek, 10-15 éven keresztül végeztek a kerület élmezőnyében.
Több 15-20 000 dkm-es és szép számban volt Champion galambjuk.
Magyarország egyik legeredményesebb galambja a 4271-84-5001 kktat is Plasztron volt.Ez a Tojó 6 x kerületi champion, 48 helyezést és 23 700 dkmt repült. Igazi csodagalamb volt.
Az ország több helyein is domináltak ezek az Országh-Gáspár Plasztronok. Derecskén Varró József, Makón Dr Elefánti György, Debrecenben Vasziliu Mihály, Salgótarjánban Kollár Nándor jeleskedtek eredményeikkel.
Sajnos 1995-ben Gáspár Gyula a barátság megtartása mellett szakított a galambokkal és a vadászat felé váltott. Országh Miska galambászkodásának kálváriája ekkor kezdődött, mivel Ő bérházban lakott ahol nem tarthatott galambokat. Több, mint 4 szer költöztette galambjait, de az utolsó alkalom rossz választásnak bizonyult és abba hagyta a versenyzést. Kis létszámú tenyész galambjait egyik barátja fogadta be.
Ez pár darab volt csak, a többit elajándékozta 2001-ben.
Azóta teszt telepi versenyekre küldte madarait. Már 2002-ben a hajdúszoboszlói teszt telep VI.díját és az összesített IV. helyet szerezte meg.
2003-ban szoboszlón az összesített Bajnokság I. helyezettje lett.
2004-ben szoboszlón II. és III. díj.
2005-ben hajdúszoboszlón Bricon Világkupa első versenyén I díj és 300 euró nyeremény.
2007-ben Tiszakécske Teszttelep II.díj és 6.,10., hely.
2008-ban Tauben Gold Teszttelep Záróversenyen I. díj.
Nagyon büszke arra, hogy az 1998-as Constanzai versenyen előre nevezett galambjával az „ANKER DÍJ” II. helyét nyerte meg.
Az elmúlt 30 év alatt ezek a galambok bizonyították kivételes képességüket és példaképet állítottak arra, hogy úgy, mint Országh Mihály tette képesek 10-20-30 éven keresztül is csúcson maradni.
A tenyésztés és a versenyzés diadala remélem, sok sporttársnak szolgál jó példát arra, hogy a bizalom, a kitartás a jó galambok iránt hozhatja csak meg a sikert.
Gratulálok Országh Mihálynak.
Fogarasi József
Hozzászólások
Plasztronok diadala
A plasztronok diadala című íráshoz szeretném érdekességként elmondani, hogy az 5001-es tojó hozzám került és élete utolsó éveit itt töltötte Kisvárdán. Két testvére és 1 olyan gyereke is hozzám került amelyiket 2xes champion fiával költött mielőtt megvettem, ezt a párosítást Ország Mihály Úr az én kérésemre hozta létre, csak 1db kelt belőle. Jelenleg még 1 közvetlen utóda, viszont több unokája is van az 5001-esnek. 2010-ben két unokájából 1 hófehér galamb kelt.(amit nem szeretek) Ez a galamb a fiatalok versenyén Tagszövetségi 3.champion lett.(5 útból 5 helyezés) Tagszövetségünkben a 9-10-11 helyezést elérő galambok nagy részében plasztron vér ma is gyakori.