Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 12 vendég van a webhelyen.

17. Kolumbia Tagszövetség

Tagszövetségünk 1990 év végén alakult. Az akkori hatalmas B-III. kerületből kivált egyesületek fogtak össze, hogy létrehozzanak egy új, minden tag igényét a lehető legjobban kielégítő versenytársulást. 1991 tavaszán egy 18 éves "AVIA"-val vágtunk neki a szezonnak, mely egy kiszolgált, öreg konténert cipelt. A lelkesedés és sportbarátság feledtette velünk sanyarú körülményeinket. Idővel kiderült, hogy egyesek önös érdeküket kívánták előtérbe helyezni, így 1995-ben a 4 budapesti egyesület kivált sorainkból. 80 főre lecsökkent létszámmal, de még nagyobb lendülettel igyekeztünk stabilizálni tagszövetségünket. Abban az időben sokan, sok mindent elkövettek, hogy lehetetlenné tegyék önálló működésünket. Tagságunk azonban teljes mellszélességgel a vezetőség mögé állt, s néhány év alatt az ország egyik legjobban működő tagszövetségévé fejlődtünk.

Taglétszámunk 2002-re elérte a 150, 2004-re a 200 főt. 2005 óta 220-230 között stagnál. 12 egyesületünk Budapesttől D-DK-i irányban, a 4-es és 5-ös utak mentén helyezkedik el. Jelenleg 2 kitűnő tehergépkocsink és egy utánfutónk van. Szállítási kapacitásunk kb. 6000 galamb. Szükség is van rá, hiszen tagjaink lelkesen röptetnek. Hetente 4000 - 5500 madár kerül bekosarazásra. 13 versenyből álló főprogramunk mellett 13 sprint, és 5 fiatalversenyt rendezünk. Úgy gondolom irigylésre méltó, hogy a galambok begyűjtése nálunk 2,5 óra alatt megtörténik a 12 egyesületből.

Szerencsére megtaláltuk azokat az embereket, akik lelkiismeretesen végzik munkájukat, hogy sporttársaink és galambjaink a legjobb kiszolgálást kapják. Köszönet jár gépkocsivezetőinknek, kísérőinknek, hiszen ők mindent megtesznek versenyzőink kényelméért. Eredményszámolónk az ország egyik legjobbja. Azon kevesek közé tartozunk, akik a verseny után 2-3 nappal, már böngészhetik a listát!

Biztos vagyok benne, hogy a korrekt "szolgáltatás" jó eredményeket és jó hangulatot szül. Szerencsére ma már csak homályos emlékeimben élnek a viharos értekezletek, közgyűlések, amikor szinte mindegy volt, hogy miről, hogy kivel, de heves viták alakultak ki. A megtalált közös út és közös cél, és természetesen az eredményesség elcsitította ezeket a szócsatákat. Rájöttünk, hogy az összefogás visz előre, nem a parttalan vita. Maradjon is így!

Tagjaink között sok a sikeres, eredményes versenyző. Több országos-, zóna- és Budapest bajnokot, olimpikont tudhatunk sorainkban. Főként az utóbbi néhány évben jelentős módon javultak versenyeredményeink. Jól tükrözik ezt az országos listák és a kiállítási sport kategóriákban aratott sikerek. Az erős konkurencia miatt nálunk nem könnyű bajnoknak maradni. Az utóbbi 5 évben mindíg más állhatott a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. Szerencsés földrajzi elhelyezkedésünknek és a relatív kis területünknek köszönhetően itt szinte bárki tud nyerni. Évek óta nincs olyan egyesületünk, ahol ne nyertek volna egyéni, champion és csapatbajnoki díjat. Így van ez jól, hiszen a galambok szeretete mellett a győzelem dicsőségének lehetősége sportunk mozgatórugója.

Nyomtatott sajtónk évek óta van. A mai kor elvárásai szerint azonban szükségesnek láttuk egy honlap beindítását, hogy még inkább gyors információáramlást tudjunk biztosítani tagjainknak, valamint, hogy a kívülállóknak is bemutassuk életünket.
Jó "böngészést", eredményes versenyzést kívánok mindenkinek.

Mészáros János
a Kolumbia Sport Klub elnöke